32
Zsömle odavan - Krasznahorkai László

Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Kadának vérében van az inkognitó, családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra. De nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött, saját szavajárásával, hogy nem tesz többé a tűzre, ellenben tiszta vizet önt a pohárba. De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai, akik között akad délibábos monarchista és paramilitáris terrorakciókra készülő alak is? Egyáltalán: elejét lehet-e venni a szükségszerű következményeknek? Krasznahorkai László groteszk és szatirikus új regényében – New York, Dalmácia és Türingia után – visszatér a karneváli Magyarországra. A pácban mindenki benne van: a víkendházi öreg király csakúgy, mint a felbukkanó vendégek, akik között találunk egy Krasznahorkai László névre hallgató vándorzenészt is. És vajon hol lehet mindeközben Józsi bácsi házőrző kutyája, Zsömle? Lehet, hogy homályba vész? Vagy velünk marad örökre?

6 999 Ft
4 752 Ft
Megtakarítás 2 247 Ft
Adatok
ISBN:
9789631442724
Megjelenés:
2025. 11. 25.
Kötési mód:
keménytábla
Kiadó:
Magvető Kiadó
Oldalszám:
240
Kiadás éve:
2025
Zsömle odavan - Krasznahorkai László
Zsömle odavan - Krasznahorkai László
32
6 999 Ft
4 752 Ft