30

Tisztességes kiút - Éric Vuillard (már nem kötött áras)

New Yorker - Az év könyve A Napirend című Goncourt-díjas remekmű szerzőjétől Közvetlenül a vietnami háború előtt került sor egy kevésbé ismert, ám nem kevésbé véres konfliktusra, amely egyszer s mindenkorra szétzúzta Franciaország gyarmatbirodalmát. Hogyan veszíthet egy modern hadsereg egy szegény fölművesekből toborzott sereggel szemben? A regény az első indokínai háború (1946-1954) végén indul: Viet Minh vezetésével a kommunisták kerültek hatalomra Észak-Vietnamban. Vuillard érzékletesen mutatja be a francia gyarmattartók viselkedését, és azt, hogy végül mi vezetett vereségükhöz és káoszba fulladt kivonulásukhoz. Az európai és amerikai katonák felsőbbrendűnek érezték magukat „a sárgákhoz” képest. Ráadásul, mint oly sok történelmi esemény során, nem is annyira a nacionalizmus vagy az ideológia volt egyes tettek indítéka, hanem egyszerűen az emberi kapzsiság. E regény lapjain nemcsak a hadszíntér és a francia hátország jelenetei elevenednek meg, hanem világossá válik, kik voltak a szörnyűségek haszonélvezői, és milyen higgadt és észszerűnek nyilvánított megfontolások vezettek odáig, hogy ne a békés tervek érvényesüljenek. Éric Vuillard (1968-) többszörösen díjazott író és filmrendező, művei világszerte harminchat nyelven jelentek meg. Könyvei magyarul: Napirend (Goncourt-díj, 2017), Szegények háborúja (Nemzetközi Booker-díj - jelölés, 2021). Lyonban született, jelenleg Rennes-ben él.

ÁRCSÖKKENÉS!
3 990 Ft
2 789 Ft
Megtakarítás 1 201 Ft
Adatok
ISBN:
9789635685929
Kötési mód:
puha kötés
Kiadó:
21. Század Kiadó
Oldalszám:
192
Kiadás éve:
2025
Tisztességes kiút - Éric Vuillard (már nem kötött áras)
Tisztességes kiút - Éric Vuillard (már nem kötött áras)
30
3 990 Ft
2 789 Ft