10
ÚJ

The Persistence of Thornes - A tövisek szívóssága (élfestett) - Micalea Smeltzer (kötött áras)

Erre a könyvre maximum 10% árkedvezmény nyújtható minden webáruházban, 2027. szeptember 28-ig az „árkötöttségi törvény” alapján! De a legtöbb könyvet nálunk továbbra is 28-31% árkedvezménnyel és kedvező szállítási feltételekkel tudják a kedves vevőink megvásárolni! 

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS


Hawthorne Mills révén talán újrakezdhetem az életemet az öcséimmel. Ugyan nem arról volt szó, hogy a gyámjuk leszek, de bármit megtennék, amit kell, hogy ne kerüljenek be a rendszerbe. Még ha huszonhárom éves koromban fel is kell nevelnem két tinédzser fiút.

Ám van, akire nem számítottam.

Caleb Thorne-ra.

Szó szoros értelemben a városalapító család leszármazottja, és itt úgyszólván királyi sarjnak számít.
Egyben az új szomszédom.

Ennélfogva tudomást szerez mindenről, amit elszúrok, miközben igyekszem szülői szerepet játszani az öcséim mellett.

Persze könnyen el is kerülhetném, ha nem ajánlaná fel olyan kitartóan és szívósan a segítségét. Én ezt a szánalmának tulajdonítom, még ha erősködik is, hogy nem az.

Az egészben a legrosszabb, hogy tagadhatatlan a kémia kettőnk között, és minél több időt töltünk együtt, annál nehezebb ennek a vonzalomnak ellenállni.

De az életemben soha semmi jó nem tartott sokáig, ezért joggal várom, hogy Caleb is ebbe az átmeneti kategóriába esik.

Főleg akkor, amikor a múltam démonai végül utolérnek.

SZÁLLÍTÁSI DÍJ: 490 FT
6 990 Ft
6 291 Ft
Megtakarítás 699 Ft
Adatok
ISBN:
9789635806140
Megjelenés:
2026.10.05.
Kötési mód:
puha kötés
Kiadó:
Rainy days
Oldalszám:
480
Kiadás éve:
2026
The Persistence of Thornes - A tövisek szívóssága (élfestett) - Micalea Smeltzer (kötött áras)
The Persistence of Thornes - A tövisek szívóssága (élfestett) - Micalea Smeltzer (kötött áras)
10
6 990 Ft
6 291 Ft