30

Szeretetlenek - Borderline első kézből - Kneszl Beáta Carmen (kötött áras)

Sokan megfogalmazni sem tudják, mi zajlik bennük, s emiatt a teljes kilátástalanság uralkodik el rajtuk. Egy idő után pedig lelki kínjaik enyhítésére önmaguk ellen fordulnak. A környezetük és még a jól felkészült szakemberek is gyakran tehetetlenül állnak velük szemben. A sokakat talán meghökkentő nyílt kitárulkozásuk hatalmas erővel bír, mert így nyerhet teljes betekintést az olvasó ebbe a „tébolyba” és ismerheti fel a leírtakban akár önmagát, akár valamelyik ismerősét, barátját, hozzátartozóját. A Szeretetlenek nem orvosi szakkönyv, nem regény és nem önsegítő mű. „Csupán” egy könyv, mások mellett a borderline-nal küzdő embereknek, hogy megértsék önmagukat, és a környezetüknek, hogy megértsék őket. Dr. Keresztes Zoltán bevezetőjével. „Eddig attól szenvedtem, hogy mindenki »normálisnak« tart, és nem tudják felfogni, milyen, amikor csak FÁJ. Minden. Bármi.” Kneszl Beáta Carmen 1979-ben született Budapesten. Antistigma-díjas író, BPD-expert, a Borderline Tehetségekért Alapítvány vezetője. A több nemzetközi fesztiválon is bemutatott és díjazott Falkám című dokumentumfilm tanácsadója és szereplője, valamint az Én, a megbélyegzett című könyv szerzője.

ÁRCSÖKKENÉS!
4 499 Ft
3 145 Ft
Megtakarítás 1 354 Ft
Adatok
ISBN:
9789636206734
Kötési mód:
puha
Kiadó:
Helikon Kiadó
Oldalszám:
300
Kiadás éve:
2025
Szeretetlenek - Borderline első kézből - Kneszl Beáta Carmen (kötött áras)
Szeretetlenek - Borderline első kézből - Kneszl Beáta Carmen (kötött áras)
30
4 499 Ft
3 145 Ft