30

Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség - Andrei Dósa (már nem kötött áras)

Sokféle értelemben hibrid Andrei Dósa önéletrajzi regényének elbeszélői hangja: egyszerre magyar és román, idealista és cinikus; olykor mintha Holden Caulfield kamaszkori vívódásait látnánk a Székelyföld kulisszái között, máskor Karl Ove Knausgard kíméletlen őszinteségével szembesülünk. Útkeresése során a szerző-főhős valamiféle ösztönös erkölcsi és esztétikai iránytűt követve próbál kikeveredni az identitások kusza hálójából, anélkül hogy pontosan tudná, milyen árat kell majd ezért fizetnie. „Hogy bebizonyítsa, hogy ő egy igazi székely, Atti felmászott a Királykőre, magával cipelt egy magnót, és amikor felért a csúcsra, betette kazettán a székely himnuszt, felhúzta maximumra a hangerőt, és elkezdte ordítani a szöveget.” Andrei Dósa 1985-ben született Brassóban. Az egyik legfontosabb román nyelvű magyar író, eddig öt verseskötete és két regénye jelent meg. Műfordítóként Kosztolányit, Petrit, Kemény Istvánt és sok más kortárs magyar szerzőt ültetett át román nyelvre. Jelenleg a Poesis International című folyóirat szerkesztője. Füveskert című regénye 2023-ban jelent meg a Helikon Kiadó Margó-könyvek sorozatában.

ÁRCSÖKKENÉS!
4 999 Ft
3 494 Ft
Megtakarítás 1 505 Ft
Adatok
ISBN:
9789636206925
Megjelenés:
2025.10.13.
Kötési mód:
puha kötés
Kiadó:
Helikon Kiadó
Oldalszám:
232
Kiadás éve:
2025
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség - Andrei Dósa (már nem kötött áras)
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség - Andrei Dósa (már nem kötött áras)
30
4 999 Ft
3 494 Ft