10

Segítség, francia lettem! - Kalandos életem Bretagne-ban - Mark Greenside (kötött áras)

Erre a könyvre maximum 10% árkedvezmény nyújtható minden webáruházban, 2027. június 12-ig az „árkötöttségi törvény” alapján! De a legtöbb könyvet nálunk továbbra is 28-31% árkedvezménnyel és kedvező szállítási feltételekkel tudják a kedves vevőink megvásárolni! 

Bretagne az új Toszkána - csak több vajjal és almaborral.

Harminc évvel ezelőtt Mark Greenside beleszeretett Bretagne-ba. Aztán - minden józan ész ellenére - kölcsönkért pénzből vett egy százéves parasztházat egy ötszáz lelkes faluban, úgy, hogy egy szót sem tudott franciául, semmit nem értett a házakhoz, és halvány fogalma sem volt arról, hogyan boldoguljon egy teljesen idegen környezetben.

Azóta eltelt három évtized. Mark még mindig rendszeresen félreérti a franciákat, a franciák pedig még mindig türelmesen próbálják megérteni őt. Szomszédai vigyáznak rá: lefordítják a hivatalos leveleit, kijavítják a beszédét, és időről időre megmentik a kisebb-nagyobb katasztrófáktól.
A Segítség, francia lettem! szellemes, melegszívű és ismerősen emberi történet mindazoknak, akik érezték már magukat elveszettnek vagy reménytelenül kívülállónak - egészen addig a pillanatig, amíg meg nem találták a helyüket.

SZÁLLÍTÁSI DÍJ: 490 FT
6 900 Ft
6 210 Ft
Megtakarítás 690 Ft
Adatok
ISBN:
9789635656981
Megjelenés:
2026.06.12.
Kötési mód:
puha kötés
Kiadó:
HVG Könyvek
Oldalszám:
259
Kiadás éve:
2026
Segítség, francia lettem! - Kalandos életem Bretagne-ban - Mark Greenside (kötött áras)
Segítség, francia lettem! - Kalandos életem Bretagne-ban - Mark Greenside (kötött áras)
10
6 900 Ft
6 210 Ft