32

Pár-harc - Így erősítik a konfliktusok a párkapcsolatot - John Gottman (már nem kötött áras)

Újra és újra ugyanazon vesztek össze a partnereddel? Az érzelmi viharban egyre nagyobb sebeket ejtetek egymáson, és teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha is véget tudtok vetni az összetűzéseknek? A jó hír az, hogy nem is kell erre törekednetek, mert a legboldogabb párok között sok a konfliktus. A veszekedések nemhogy természetesek, de elengedhetetlenek a valódi kapcsolódáshoz, a kérdés tehát nem az, hogy veszekedtek-e, hanem az, hogy hogyan veszekedtek: képesek vagytok-e látni és hallani egymást egy vita hevében is, és ezáltal közelebb kerülni a másikhoz. A könyvből kiderül, mi az öt legnagyobb hiba, amit elkövetünk veszekedés közben, és hogyan küszöbölhetjük ki ezeket. Az elmélet és az esettanulmányok mellett kérdéssorok és gyakorlati feladatok segítenek, hogy felismerjük, miről is veszekszünk valójában; hogy tudatosítsuk, milyen a neveltetésünkből fakadó konfliktuskultúránk, és ez hogyan hat a reakcióinkra; hogyan beszéljünk az érzéseinkről a másik kritizálása nélkül; hogyan fejezzük ki a dühünket nem bántó módon; hogyan hallgassuk meg egymást együttérzően. Egyszóval hogyan tegyük alapvetéssé: a konfliktusok célja nem az, hogy eldöntsük, kinek van igaza, hanem hogy szorosabbra fűzzük a köztünk lévő köteléket.

ÁRCSÖKKENÉS!
5 999 Ft
4 073 Ft
Megtakarítás 1 926 Ft
Adatok
ISBN:
9789635724710
Kiadó:
Open Books Kiadó
Oldalszám:
432
Kiadás éve:
2025
Pár-harc - Így erősítik a konfliktusok a párkapcsolatot - John Gottman (már nem kötött áras)
Pár-harc - Így erősítik a konfliktusok a párkapcsolatot - John Gottman (már nem kötött áras)
32
5 999 Ft
4 073 Ft