A halálról és a haldoklásról beszélni még orvosi körökben is tabunak számít. A haldoklásról alkotott elképzeléseink többnyire zavarosak. Valóban lepereg a szemünk előtt életünk filmje? A megbánás tölti majd el a gondolatainkat? Megjelenik-e a ragyogó fény az alagút végén? Az eltávozás a legtöbb ember számára lassú folyamat, amelyet felkészültséggel, humorral és egy kis hittel megkönnyíthetünk. Hadley Vlahos hospice-ápolónő könyvében tucatnyi konkrét személyhez kapcsolódóan ír a palliatív ellátásról, vagyis az életvégi gondozásról, s ezen belül a békés és méltóságos halál biztosításának módjairól. Miközben gondozottjairól mesél – a nőről, aki soha nem bizonytalanodott el hitében, amíg közel nem került a halálhoz, az idős férfiról, akinek látomásai voltak az elhunyt lányáról, és arról a fiatal betegről, aki egyre azon kesergett, hogy túl sokat aggódott rövid életében amiatt, hogy mások mit gondolnak róla –, saját életének fontosabb fordulópontjairól is beszámol. Vlahos szigorúan vallásos családban nőtt fel, de középiskolás korában egyik barátja hirtelen halála után a hite megingott. Amikor tizenkilenc évesen teherbe esett, beiratkozott az ápolónőképzőbe, hogy el tudja tartani magát és a gyermekét. Ám az ápolás hamarosan több lett számára, mint munka: amikor a palliatív ellátásra és a hospice-munkára összpontosított, hivatásává vált. A mély beleérzéssel, alázattal és tisztelettel megírt Két világ között szívszorító memoár, amely megmutatja, hogy a másokkal való törődés hogyan változtathatja meg az életet, miközben bölcsességet és vigaszt kínál a veszteséggel küzdőknek, és inspirációt nyújt ahhoz, hogyan éljünk most.