Amúgy el sem akart menni erre a másodfokú tárgyalásra. Akkor már nagyon régóta ült. Én már beletörődtem, elment mindentől a kedvem. Az egyik őr nógatta, hogy menjen el, mert itt még van esélye megmutatni, hogy ártatlan. Végül elment, de nem sok bizodalma volt a bíróban. Egyik kutya, másik eb, úgyis rábólint, puff, négy év marad, megyek vissza és kész... Egy időre kiküldték a tárgyalóteremből, és ahogy teltek a percek, azon aggódott, hogy lekési az ebédjét a börtönben. És aztán a meglepetés, amikor visszahívták, és a bíró levétette róla a bilincset! Levették, én ott a helyszínen elájultam. (Ernő) *** Addig nem féltem a rendőröktől. Ha láttam egy rendőrt, biztonságban éreztem magam. Ha igazoltatott, beszélgettem vele, mindig kérdeztem, milyen a rendőrmunka, így, úgy, amúgy. Most, a mai napig ha meglátok egy rendőrt, kezem-lábam jár, annyira félek... Amint felírja az adataimat, már végem van, abban a pillanatban. Nem alszom napokat akkor... ... Nem szabad bízni senkiben, mert itt vagyok élő példa. Megbíztam a rendőrökben, ők csukattak le. Megbíztam a bíróságban, és azt mondták: ha ártatlan, akkor sem sok ez a büntetés. Nagyon vigyázzon mindenki magára, én azt mondom. (Ernő) *** Láthattam, azzal nem volt probléma. Vannak emlékei róla, hogy "bementünk mindig hozzád, és ott rácsok voltak", meg hogy "anyu azt mondta, ott dolgozol". Neki nem volt annyira rossz, nekem volt rossz, hogy bejött. Rosszabb volt, mint ha nem jött volna. Mindig odabújt hozzám, volt olyan, hogy elaludt rajtam az asztalnál, ide ráfeküdt a kezemre, ... ölelte a nyakamat. Vége volt a beszélőnek, próbáltam magamról leszedni... és akkor jön az őr, és fogja a kezem, na, adja át a gyereket. (Kopasz)
