10
ÚJ

Édes kis játszmák - J. Kenner (kötött áras)

Erre a könyvre maximum 10% árkedvezmény nyújtható minden webáruházban, 2027. július 28. -ig az „árkötöttségi törvény” alapján! De a legtöbb könyvet nálunk továbbra is 28-31% árkedvezménnyel és kedvező szállítási feltételekkel tudják a kedves vevőink megvásárolni!

A hálószobában lehet játszadozni, de én olyan lányt akarok, aki a szívemet nem játéknak tekinti.
A katonaságnál töltött évek alatt rengeteg olyan dolgon mentem keresztül, amik után már nem félek semmitől. Kivéve a kapcsolatokat. Amikor az ember egy másik férfival kapja rajta a feleségét az ágyban, az még a legkeményebb macsóra is hatással van, és nehezen bízik meg újra a gyengébbik nemben. Amikor felbéreltek, hogy figyeljek meg egy zűrös múlttal rendelkező nőt, rossz előérzetem támadt. Nem véletlenül. Az lett a vége, hogy a fejemet elcsavarta, és felforralta a véremet. És megbizsergette a testemet. Tőle újra élni kezdtem.
Teljesen más volt, mint amire számítottam, és minden megvolt benne, amire vágytam. A védelmemre szorult, és az érintésemet kívánta. Miközben eltűnt a talaj a lábunk alól, és minden megváltozott, amit addig ismertem, egyetlen dolgot tudtam teljesen biztosan: minél jobban megismertem, annál inkább akartam.
De ha azt akarom, hogy az enyém legyen, nem csak vigyáznom kell rá, bizonyítanom kell neki, hogy legyőztem a saját félelmeimet. Hogy végeztem a múlttal, és nem maradt már más, csak a jövő - vele együtt.

4 499 Ft
4 049 Ft
Megtakarítás 450 Ft
Adatok
ISBN:
9789636900007
Megjelenés:
2026.07.28.
Kötési mód:
puha kötés
Kiadó:
Maxim Könyvkiadó
Oldalszám:
176
Kiadás éve:
2026
Édes kis játszmák  - J. Kenner  (kötött áras)
Édes kis játszmák - J. Kenner (kötött áras)
10
4 499 Ft
4 049 Ft