Csányi Vilmos ismét tudományos alapossággal, mégis végtelenül szórakoztatóan, humorral, személyes történetekkel fűszerezve járja körül az ember viselkedését, motivációit és kevéssé ismert tulajdonságait. Azt, hogy hogyan reagálunk egy krízisre ma, alapvetően meghatározza, hogyan éltek valaha őseink. Az ősidőkben az ember egy domináns személy vezette, néhány száz főből álló csoportban élt, amelynek tagjaival folyamatosan együttműködött. A legfontosabb célja az volt, hogy magát a csoportot életben tartsa. Ma már nem léteznek ezek a csoportok, megatársadalmakban élünk, egyszemélyes csoportként – és ez is erős hatással van a mindennapjainkra. Korábbi, vándorló, gyűjtögető-vadászó életmódunk idején azt tanultuk, hogy döntéseinket gyorsan, csak a közvetlen következményeket figyelembe véve hozzuk meg. Inkább választottuk azt a megoldást, amely közeli jóval kecsegtetett, és ködös, távoli rosszal, mint a közeli, pici rosszat és távoli, megfoghatatlan, de hatalmas jót. Ezért nehéz rávenni ma az embereket arra, hogy gondoljanak a klímaváltozásra, ne irtsák ki az esőerdőket, korlátozzák a szén-dioxid-kibocsátásukat, és egyáltalán: a távoli jövővel foglalkozzanak.
