Brian Dive - Küldetés mesteri szinten - Egy százéves vezetői titok feltárása

"A jó vezetés nem drága, mégis ritkább, mint az arany" - írja művében Brian Dive. Bizonyosan ezért van, hogy szinte Dunát lehetne rekeszteni azokkal a könyvekkel, amelyeknek a szerzői azt hirdetik magukról, hogy náluk van a jó vezetés titkát rejtő bölcsek köve - elég csak átrágnunk magunkat a szövegen, és másnap reggel úgy ébredünk, hogy kiváló vezetőként állunk kisebb-nagyobb szervezetünk élén. Ha pedig ez mégsem történne meg varázsütésre, máris beiratkozhatunk egy divatos vezetői tréningre, ahol megmutatják, hogy ezekből a kottákból miként játsszuk el a kompetens és karizmatikus vezetőt.
A szerzőt a vezetésfejlesztés területén eltöltött majdnem ötven év után is megdöbbenti, hogy mennyi pénz folyik el feleslegesen vezetői tréningekre és képzésekre az üzleti szférától a közigazgatásig. Nézete szerint a jó vezetés sokkal kevésbé múlik a vezető pozícióban lévő egyén viselkedésén, mint azon, hogy olyan szervezeti modellt alkalmazzunk, amelyben mesteri szinten tud érvényre jutni a szervezet küldetése. Ehhez viszont a polgári szervezeteknek is példát kell venniük a katonai rendszerekről, hiszen azokban érvényesül leghatékonyabban a hierarchia és az elszámoltathatóság. A jól működő szervezet előfeltétele ugyanis a felelősségi és hatáskörök egyértelmű meghatározása. A könyv aprólékosan bemutatja azt a "megoldáskészletet", amely alkalmas a polgári szervezetek alapvető problémáinak az orvoslására, és ezáltal a vezetői hatékonyság elősegítésére is.

BRIAN DIVE pszichológiából és üzleti adminisztrációból szerzett diplomát a Wellingtoni Victoria Egyetemen. Széles körű nemzetközi tapasztalattal rendelkező menedzser, tanácsadó, író és előadó, valamint a London Metropolitan University "Guildhall School of Business and Law" tanszékének díszdoktora és vendégprofesszora, Magyarországon a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatójaként tevékenykedett. 2010-ben - szervezet- és vezetésfejlesztés területén végzett munkájának elismeréseként - ő kapta a Cambridge Who's Who "Az év szakembere" díját. További könyvei: The Healthy Organization (2002); The Accountable Leader (2008); The Accountability and Leadership in the Catholic Church: What Needs to be Improved (2020).

-28%
6 480 Ft
8 950 Ft Az áthúzott ár a kedvezmény nélküli könyvesbolti ár! Az akciós piros ár az internetes rendelésekre érvényes ár!
Kedvencekhez