10
ÚJ

Asszonypajtás pánikkonyhája - Konyhai túlélőtanfolyam kolisoknak és aggódó szüleiknek - Balázs Barbara (kötött áras)

Erre a könyvre maximum 10% árkedvezmény nyújtható minden webáruházban, 2027. augusztus 20-ig az „árkötöttségi törvény” alapján! De a legtöbb könyvet nálunk továbbra is 28-31% árkedvezménnyel és kedvező szállítási feltételekkel tudják a kedves vevőink megvásárolni!

Kollégiumban főzni nem csak játék és mese. Igazából meséből van benne a legkevesebb. A legtöbben ugyanis épp kollégiumi vagy első albérletes éveik alatt találkoznak először az önétkeztetés rögvalóságával: azzal, hogy ha enni szeretnének, egy ponton túl nem úszhatják meg azt, hogy néhány alapvető dolog elkészítésének nekiálljanak.
A sok nehezítő körülményen, a megfelelő eszközök és a rutin hiányán szerencsére lelkesedéssel, némi játékossággal és öniróniával felül lehet kerekedni. Ha más eszközünk nincs, főzzünk legalább vízforralóval, mikróban, vagy szerezzünk egy gofrisütőt! Ebből a könyvből kiderül, hogy ilyen körülmények között is mennyi változatos ételt lehet elkészíteni, de a receptek mellett útmutatást is talál az olvasó, hogy ne mérgezze meg magát a bolognai maradékával, hogy mi az a 3-4 hosszú ideig elálló, egyszerű és olcsó alapanyag, ami ha van otthon, már nem kell éhen halni, hogy a forgácsízű szeletkéken túl miben van fehérje, hogy miért jó egy kollégiumban is megtisztelni magunkat a tisztességes tálalással, és hogy mik azok az étel-alapok, amikkel érdemes a szülőknek felpakolniuk a hétvégére hazalátogató egyetemistát.
Az Asszonypajtás néven blogoló Balázs Barbi második könyve azt mutatja meg, hogy magunkra főzni, vagy - legyünk kicsit szerényebbek - összedobni valamit az egyik legjobb dolog, amit fiatal felnőttként megtehetünk magunkért. Hogy a magunk készítette étel nemcsak gyorsabb és fenntarthatóbb, de olcsóbb és egészségesebb is lehet, mint a gyorséttermi vagy a házhoz rendelt.

5 499 Ft
4 949 Ft
Megtakarítás 550 Ft
Adatok
ISBN:
9789636874292
Megjelenés:
2026.08.20.
Kötési mód:
puha kötés
Kiadó:
Jaffa Kiadó
Oldalszám:
255
Kiadás éve:
2026
Asszonypajtás pánikkonyhája - Konyhai túlélőtanfolyam kolisoknak és aggódó szüleiknek -  Balázs Barbara  (kötött áras)
Asszonypajtás pánikkonyhája - Konyhai túlélőtanfolyam kolisoknak és aggódó szüleiknek - Balázs Barbara (kötött áras)
10
5 499 Ft
4 949 Ft