10
ÚJ

Agykutatás egyszerűen - Reichardt Richárd (kötött áras)

Erre a könyvre maximum 10% árkedvezmény nyújtható minden webáruházban, 2027. október 7-ig az „árkötöttségi törvény” alapján! De a legtöbb könyvet nálunk továbbra is 28-31% árkedvezménnyel és kedvező szállítási feltételekkel tudják a kedves vevőink megvásárolni! 

"Az agykutatás, bár ezen a néven ivódott be a köztudatba, korántsem csak az agy biológiájával foglalkozik, az emberi elme és az ember által létrehozott rendszerek, a kultúra mind a tárgyát képezik. Emiatt olyan bámulatosan sokszínű és kétségbeejtően komplikált ez a terület. Ez a komplexitás sokakat megriaszt, és azt hiszem, hogy ennek felismerése volt a fő mozgatórugója annak, hogy elkezdtem az agykutatásról írni mindenkinek. [...] Bár magam az ELTE Pszichológiai Intézet kutatójaként az emlékezettel foglalkozom, az évek során az agykutatás sok szegletébe betekintettem, hogy ezeket megpróbálhassam világosan, átláthatóan bemutatni az olvasóknak. Ez a könyv tehát az agyról és annak tudományos kutatásáról szól, és azoknak íródott, akik laikusként érdeklődnek e téma iránt. Szerintem a megértés kulcsa, hogy az ember lássa, amit a kutató lát, ezért nagy hangsúlyt kapnak az agykutatás története és módszerei. Remélem, az olvasókban is sikerül előidézni valamennyit abból az izgalomból, amelyet én éreztem, amikor felgöngyölítettem egy-egy új kutatás tudománytörténeti megalapozottságát és a bonyolult kísérletek logikáját."

SZÁLLÍTÁSI DÍJ: 490 FT
7 675 Ft
6 907 Ft
Megtakarítás 768 Ft
Adatok
ISBN:
: 9789636853167
Megjelenés:
2026.10.07.
Kötési mód:
kemény kötés
Kiadó:
Scolar Kiadó
Oldalszám:
425
Kiadás éve:
2026
Agykutatás egyszerűen - Reichardt Richárd (kötött áras)
Agykutatás egyszerűen - Reichardt Richárd (kötött áras)
10
7 675 Ft
6 907 Ft