A negyvenes évek második felét, az ötvenes évek elejét nagy (vagy annak látszó) személyiségek és személytelen, nagy intézmények formálták. Pártfőtitkárok, kormányfők és tábornokok, államapparátusok, titkosszolgálatok, mérnök- és fejlesztőcsapatok. Valamennyien a tömegek megnyerésén, manipulálásán és - adott esetben - elpusztításán munkálkodtak. Aztán az évtized közepén a totalitárius diktatúrák, antikommunista hisztériák, atom- és hidrogénbombák világában egy nem várt új szereplő lépett színre: a tömeg maga. Nyugaton és Keleten, sőt az addig figyelemre sem méltatott Afrikában és Dél-Amerikában is emberek ezrei tódultak az utcára, hogy elsöpörjék az állami emberek jól szervezettnek hitt alakulatait. Több szabadságot, egy másfajta világot akartak. A kísérletek részleges eredménnyel jártak, vagy végül elbuktak, mint Magyarország 1956-os forradalma. Aczél Endre könyve erről szól. De - ahogy ezt a sorozat olvasói már megszokhatták - arról is, hogy a főszereplő, a 20. század közepének népe mit hallgatott, mit olvasott, mit nézett és kikért izgult.